antal imre és a fokális kéz disztónia

... antal imre zongoristaként kezdte... valami furcsa betegség miatt hagyta abba szóló karrierjét "egy nem ismert betegség miatt", "az akkor még gyógyíthatatlan betegség miatt"... hát látjátok feleim szümtükkel kik vogymuk? a fokális disztónia a neve ennek a betegségnek, ami zenészek tízezreinek teszi tönkre az életét... azok a szerencsések, mint pl. jómagam, akiknek csak tíz-tizenöt évük megy el, de ha időben észreveszik ma már csak 1-2-3 év... mink meg tudtunk gyógyulni... mink megúsztuk... ? ...

... most néztem a tévében, hogy miket mondanak róla és láttam korai felvételt, amikor még tudott zongorázni... a leírások alapján, hogy egyszer csak elkezdtek görcsölni a jobb kezének ujjai is már nyílvánvaló, hogy disztóniáról van szó... másrészt láttam egyszer, amikor a tévében zongorához ült már szegényke nagyon öregen és nagyon készen, rátette a jobbkezét a billentyűkre... hát a napnál is világosabb volt, hogy az bizony fokális kéz disztónia... tönkrement az élete... hát az nem is csoda... csak pár évvel később történik, mondjuk hússzal, akkor rendbe tudta volna hozni? hát lehet... nagyon biztosan lehet... akartam volna, terveztem is, vele találkozni, beszélni erről, de erkölcstelnnek éreztem volna azt a helyzetet, hogy én megúsztam és odaállok egy idős, megrokkant ember elé és azt mondom neki, hogy nekem sikerült...

... a bohóc szerepben mindig van egy talajtalanul szerencsétlen és deprimáló hangulat, nem vicces, sőt szomorúan nevetséges... fellininél szeretem a legjobban ezt... antal imrének maradt az alkohol, a depresszió és az öngyilkossági gondolatok... az önkifejezés szándéka volt olyan erős benne, hogy mindegy mi csak színpad, zene, kabaré, műsorvez... vagy tévé... vagy kimittud... egyszer láttam kiskoromban a néma levente - egyébként akkoriban igen trendinek és viccesnek számított - jelenetet pécsi ildikóval... meg egyszer a rádióban hallottam - voltam kb. 12 éves, már tudtam, hogy zenész leszek, - amikor mesélt arról, hogy hogyan bénult le a jobbkeze... mind a kettőt mendén láttam tévében, hallottam rádióban, de lehet, hogy a néma leventét nem... ? ... na, mindegy.. a rádió riportra világosan emlékszem... kint voltam a kertben, szép idő volt, meleg nyári késő délután - amit annyira szerettem és szeretek mendén, a háztető a kert felére árnyékot vet és a hegyről aztán hűvös levegő kezd lejönni, mint egy láthatatlan füst talán az este kezdetén a házra, fákra, kertre -, családom körülöttem, gyümölcsfák pompáztak és nagyapám kis, összegumizott szokolján szólt a kossuth rádió... "egyszer csak nem mozogtak a jobb kezemen az ujjak, képtelen voltam zongorázni - szörnyű érzés volt, a világ összedőlt bennem, nem tudtam elképzelni milyen lesz az életem zongora és zene nélkül"... mondta ő, amennyire emlékszem...

... aztán kb. tíz évre rá álltam ugyanabban a kertben egy éjjel teljes kétségbeesésben, egyedül érezve magamat a világban, szörnyen egyedül és azon tűnődtem, hogy hogy lehet az, hogy nem mozognak a jobb kezemen az ujjak, amikor gitározom, ergo nem tudok gitározni... mi lesz így velem?? ... akkor nem jutott eszembe az antal imre interjú, egyszer egy másik alkalommal villant be, hogy hoppáré pont erről beszélt ő is... de neki nem volt róth edéje, mint nekem van....

... aztán kb húsz évre rá álltam ugyanabban a kertben és arra gondoltam, hogy márcsak 2 év? 5év? és minden oké lesz...

... mostanában nem jutok el abba kertbe, pedig nagyon-nagyon szeretném...


indexen lehet olvasni róla például