2008. július 28.

Velence Kapolcs

Úgy volt, hogy átugrunk ma a Kapolcsi napokra, mert kisöcsém játszik az Kardos Négyes zenekarban az Jewstock rendezvényen Monostorapátiban, miszerint zsidó programon. Kardos Dániel, miszerint Kardos Dani tanítványom volt még tíz évvel ezelőtt. Lusta, nagyon lusta, de nagyon lelkes gyerek volt, a gitározás nagyon-nagyon vonzotta. Szerencsére nem gyakorolta ki, amiket akkor ajánlottam neki, mert az én jobb kezemet azok a gyakorlatok tették tönkre - többek között - egy laza tíz-tizennégy évre... Különben azóta ő pengetőzik, merthogy jazz gitáros lett, nem is akármilyen. A Kardos négyes klezmer jazzt (?) átszik azt hiszem és kisöcsém is csatlakozott soraika. Vajdovics Árpád basszusozik benne, irdatlan profizmussal és erővel - őt Vázsonyin keresztül ismertem meg jó rég és játsztunk is együtt rock zenét anno.

Nahát aztán persze rohadt nagy csúszás volt, így szinte semmit sem hallottam belőlük, csak másfél számot épp. Kurva jó volt, amit hallottam!

A gitáromon, a jobbikon - a Juan Lopez Aguilarte hangszeren - szétjöttek a fogak a hangológépen egyik pillanatról a másikra és vált használhatatlanná egyik pillanatról a másikra. Az alsó E húr hangolhatatlan és használhatatlan - az egész hangszer, mehet a doktor bácsihoz, vagyonokba fog kerülni… Ha koncerten történik ez meg csak így-úgy hirtelen az tuti szívinfarktus, de legalább agyérgörcs… Nekem... Örüljünk neki, hogy „csak” így és nem élesben baszódott el… Anyósom és feleségem igen összehangolt és jól átgondolt akciójának köszönhetően fogom kezembe kapni itt Velencén a „B” gitárnak hívott kis aranyost, az „A” gitáromat pedig a héten viszem el doktor bácsihoz.

... Hát így...

0 megjegyzés: