... richtert hallgatok sokat és egyfolytában. hirtelen igény fakadt belőlem iránta. rég nem hallgattam zenét... egyáltalán... csak azt, amit én... ami, annyira nem gyönyörködtet... csak bosszant, hogy nem elég jó, sőt...
... megint és sokadszorra a megfejthetetlen richter... a szabad művész, aki gyűlölte a nagy hangverseny termeket... zongorán horowitz mellett egyértelműen ő a legjobb... hegedűn talán david oistrakh az első nálam...
... sok helyen fogok játszni mostanában.. itt lisszabonban egy fantasztikus helyen a zene múzeumának (museu da musica) auditorio-jában... a hely lent van a metroban és van egy avitt kis, ódon koncertterme... aztán new yorkban a hungarian house-ban, aztán tel-avivban, aztán magyarországon vidéken pár helyen, aztán megint lisszabonban...
... hallgatom a nagyokat és még mindig vágyom rá, hogyha nem is a közelükbe jussak, mert az reménytelen, de legalább nekem a saját fülmbeujjamtól menjen vmi kicsit is hasonló élmény...
... úgy kellenek most nekem a klasszikusok, mint a zoxigén...
... iszonyú, hogy ezek hogy hegedülnek-zongoráznak... kibírhatatlanul jól...
.. hátígy...
2010. február 26., péntek
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése